A Visegrádi Alap pályázatai [2019-09-02]

Októberig várja a pályázatokat a Nemzetközi Visegrádi Alap a kis- és nagyösszegű, a Visegrád+, valamint a stratégiai pályázataira. (Visegrad fund)


A Nemzetközi Visegrádi Alap várja a pályázatokat a kis- és nagyösszegű, a Visegrád+, valamint a stratégiai támogatásaira. 2019-ben ez az utolsó pályázati felhívás.

A következő kategóriákban lehet pályázni:

- Visegrádi Pályázat (kis- és nagyösszegű támogatások): a felhívás keretében a Visegrádi Négyek regionális együttműködését, a fejlődés előrehaladását és a fenntarthatóságot szolgáló projektek támogathatók. A támogatott projektek legfeljebb 18 hónap alatt valósíthatók meg. A projekteknek a Visegrádi Pályázat legalább egy célkitűzésének kell megfelelniük: kultúra és közös identitás; oktatás és kapacitásbővítés; innováció, kutatás-fejlesztés, vállalkozói tevékenység; a demokratikus értékek és a média; közpolitika és intézményi partnerségek; regionális fejlesztés, környezetvédelem és idegenforgalom; társadalmi fejlődés.

- Visegrád+ program: 18 hónapnál rövidebb projektek a Visegrádi Négyek országai, valamint a Nyugat-Balkán és a Keleti Partnerség országai közötti együttműködések keretében. A program prioritásai megegyeznek a Visegrádi Pályázat prioritásaival.

Stratégiai program: 12-36 hónapig tartó projektek, amelyeknek meg kell felelniük a Visegrádi Pályázat legalább egy stratégiai prioritásának.

Pályázati határidő: 2019. október 1.

Bővebb információ:

Nemzetközi Visegrádi Alap;
I: https://www.visegradfund.org/apply/grants/

Támogatóink: