40 ország 479 szervezetének képviseletében már több mint 1300 kulturális szakember szorgalmazza, hogy az Európai Unió jövőbeni költségvetésében legyen hely egy erős, önálló Kreatív Európa program számára. Az Európai Bizottság 2025 júliusának közepén készül előterjeszteni a következő, a 2028 és 2034 közötti időszakra szóló, hosszú távú uniós költségvetésre vonatkozó első javaslatát. A Culture Action Europe ezért ismételten felhívást intéz az európai politikai döntéshozókhoz, mindenekelőtt pedig a Bizottság elnökéhez a Kreatív Európa program védelmében.
A felhívás célitűzései:
- a Kreatív Európának önálló, a kultúrának és a kreativitásnak szentelt programnak kell maradnia;
- a program költségvetését jelentősen, a teljes uniós kiadás 2%-ára kell növelni.
A Kreatív Európa program jelenleg az EU költségvetésének mindössze 0,2%-ával, azaz hét év alatt 2,44 milliárd euróval gazdálkodik. Ez nemcsak az ágazat gazdasági hozzájárulásához képest aránytalan, hiszen a becslések szerint minden befektetett euró 11 eurós GDP-növekedést jelent, hanem ahhoz képest is, hogy a program mekkora szerepet játszik a társadalmi kohézió, a közös identitás és Európa ellenálló képességének előmozdításában is.
„Mintha egy kétórás filmet csak 15 másodpercig néznénk. Mintha 500 szeletre vágnánk a tortát, de a művészeknek csupán egy szeletet adnánk. Mintha a kultúra számára kevesebb mint egy napot tennénk szabaddá a naptárunkban.” – írja a felhívás.
A Culture Action Europe felhívását aláírásunkkal támogathatjuk. Mi már csatlakoztunk a felhíváshoz, mutassuk meg, milyen sokan szeretnénk, ha a kultúra állna a változás középpontjában!
Bővebb információ: |
|
Culture Action Europe (CAE); I: https://cultureactioneurope.org/news/hundreds-demand-action-to-save-creative-europe/ |