A Visegrádi Alap pályázatai – 2021/2 [2021-05-05]

A Visegrádi Alap májusban még várja a pályázatokat a 2021-es év második kis- és nagyösszegű, Visegrád+, illetve stratégai támogatásaira. (Visegrad fund)


Meghirdette a 2021-es év második felhívásait a Nemzetközi Visegrádi Alap a kis- és nagyösszegű, Visegrád+, valamint a stratégiai támogatásaira. A támogatott projekteknek meg kell felelniük a Visegrádi Pályázat legalább egy célkitűzésének, amelyek a következők: kultúra és közös identitás; oktatás és kapacitásbővítés; innováció, kutatás-fejlesztés, vállalkozói tevékenység; a demokratikus értékek és a média; közpolitika és intézményi partnerségek; regionális fejlesztés, környezetvédelem és idegenforgalom; társadalmi fejlődés.

A következő kategóriákban lehet pályázni:
- Visegrádi Pályázat (kis- és nagyösszegű támogatások): legfeljebb 18 hónap alatt megvalósuló együttműködések legalább három V4-országban működő szervezetek között.

- Visegrád+ program: 18 hónapnál rövidebb projektek a Visegrádi Négyek országai, valamint a Keleti Partnerség és a Nyugat-Balkán országai közötti együttműködések keretében.

- Stratégiai program: legalább 12, de legfeljebb 36 hónapig tartó projektek, amelyek mind a négy visegrádi országban működő szervezetek együttműködésében valósulnak meg. A stratégiai program prioritásai: visszatérés a visegrádi együttműködés gyökereihez; post-COVID felépülés; a regionális márkaépítés és a turizmus népszerűsítése.

Pályázati határidő: 2021. június 1.

Bővebb információ:

Nemzetközi Visegrádi Alap;
I: https://www.visegradfund.org/apply/grants/

Támogatóink: