Európai Színházi Díj [2006-12-08]

[ A díj története ] [ A díjazottak névsora (1987-2001) ]

Taormina, egy ideje az európai színházi elit rendszeres éves találkahelye. A görög amfiteátrumáról - nekünk már csak Csontváry miatt is - híres szicíliai városka 1986-87-ben hozta létre az Európai Színházi Díjat, amelynek átadását neves szakemberek megjelenésével és előadásokkal ünneplik azokat a színházi személyiségeket és társulatokat megjutalmazva ezzel, akik/amelyek "olyan kulturális események megvalósulásához járultak hozzá, melyek egyfelől elősegítik az emberek közti megértést, másfelől - a kölcsönös tanulási folyamat részeként - ösztönzik az idegen kultúrák közötti interakció minél intenzívebb megvalósítását". A zsűri eddig nyolc alkalommal osztott díjat (néhány év anyagi nehézségek miatt kimaradt). Kétféle díj létezik, az egyik maga az Európai Színházi Díj - nyertese 60 000 euró jutalomban részesül -, amit a legnevesebb rendezők kapnak meg; a másik, a "kis díj" (20 000 euró), amelynek hivatalos elnevezése Európa-díj - Új Színházi Valóság. Ez utóbbiból többet is kiosztanak, és értelemszerűen az újdonságot jelentő kezdeményezéseket jutalmazzák vele. Az aktuális díjazottak egy vagy több produkciójukat is elhozzák Taorminába, a Visszatérés sorozatban pedig a korábbi nyertesek valamelyike megjelenhet azóta született előadásainak egyikével. A díjátadás gálaestjét minden esetben a fődíjas rendező bemutatója követi, amelyet a díjazottak tevékenységéhez kapcsolódó nyilvános kerekasztal-beszélgetések, interjúk, munkabeszámolók előznek meg.

A Taormina Arte elnevezésű helyi bizottság kezdeményezéséhez azóta számos nemzetközi színházi szervezet csatlakozott, így az Európai Színházi Unió, az Európai Színházi Konvenció, a Színházi Kritikusok Nemzetközi Szövetsége, valamint a Mediterrán Színházak Nemzetközi Intézete.

A fent említett szempontok figyelembevétele mellett 1987-ben az Irene Papas vezette nemzetközi zsűri Ariane Mnouchkine-t tartotta érdemesnek a díj elnyerésére, az általa létrehozott Napszínház (Theatre du Soleil) művészi teljesítményét értékelve ezzel. A díj átadása "szenzációs képzeletbeli színházi puccsként" hatott az átadási ceremónián - amelyet a taorminai görög amfiteátrumból az Eurovision közvetített -, ahol a rendező arról beszélt, hogy reményei szerint az Európát még két különálló blokkra osztó akadályok hamarosan eltűnnek, és hogy a "másik" Európa művészeinek ajánlja a díjat azoknak, akik a kommunista uralom alatt élnek.

Szintén 1987-ben Carlo Ripa di Meana, az Európai Bizottság kulturális biztosa egy különdíj odaítéléséről döntött a görög kulturális miniszter, Melina Mercouri részére, elismerve azt, hogy közéleti és művészi tevékenysége során kiválóan össze tudta egyeztetni a politika iránt érzett hivatástudatot egyfajta mély kulturális elköteleződéssel.

Az Európai Színházi Díj következő kiosztása során Peter Brook lett a díj birtokosa, s ekkor teremtették meg a tiszteletadás kifejezésének egy olyan új hagyományát, amelyet az Európai Díj története során mindvégig irányadónak tartottak. A díjnyertes művész munkásságának tanulmányozása és elemzése abban az évben három, ennek a célnak szentelt felejthetetlen napig tartott, amikor is sor került többek között egy, a nyertes Peter Brook és Grotowski között zajló emlékezetes rögtönzött dialógusra, egyéb eszmecserékre és vetítésekre, amelyek során sok-sok személyes vonatkozás napvilágra került és számos szubjektív "vallomás" hangzott el. A bemutatókon, amelyeket a rendező kedvenc színészei prezentáltak, részt vehetett az érdeklődő közönség is.

A díj második odaítélését követően az Európai Díj az Európai Tanács és az UNESCO közös védnöksége alá került, együttműködésben a Színházi Kritikusok Nemzetközi Szövetségével (Association Internationale des Critiques de Theatre).

A harmadik díjazott Giorgio Strehler lett, aki a színház és a kultúra Európájának létrehozásában szerzett érdemei elismeréséért kapta a kitüntetést. Ez ugyanabban az évben történt, amikor az Európai Színházak Egyesülete (Union des Theatres de l Europe) is bekapcsolódott az együttműködésbe, és az Új Színházi Valóság Európa-díját (Europe Prize New Theatrical Realities) megalapították. Ebben a kitüntetésben első alkalommal Anatolij Vasziljev részesült. Az orosz rendező emlékezetesen intenzív workshop-produkcióval készült az alkalomra, a neki dedikált konferenciát pedig felolvasások tették teljessé Jouvet Elvirájából, valamint Strehler és Giulia Lazzarini Színház-szenvedélyéből (Passion for the Theatre).

Negyedik alkalommal a költő és drámaíró Heiner Müller kapta meg a nagydíjat, az Új Színházi Valóság Európa-díjában pedig ez alkalommal a következők részesültek: Giorgio Barberio Corsetti új színpadi technikáiért, a Comediants (Komédiások) az utcaszínházért, valamint - színházigazgatói munkája elismeréséért - Eimuntas Nekrosius. A szervezők gondoskodtak arról, hogy a díjátadás egyfelől intenzív kutató és elemző megközelítést kapjon, másfelől pedig a - nemzetközi hírű színházi személyiségek és rendezők részvételével lebonyolított - kreatív események és előadások is elegendő teret kapjanak. Az előadások közt volt Heiner Müller Prométheusza Heiner Goebbels rendezésében, amely találékonyan ötvözte a hagyományos szóbeli előadást a zenei nyelvvel; Giorgio Barberio Corsetti Faustja; a Mozart és Salieri, illetve a Három Nővér európai színházi bemutatója Eimuntas Nekrosius rendezésében, mely darabok hozzájárultak ahhoz, hogy a litván rendező munkássága Európa többi részében is ismertté váljon. A produkciók közönsége visszatérőként üdvözölhette Anatolij Vasziljevet, aki Moliére Amphitryon-ját vitte színre a pazar S. Domenico Hotelben.

Az 1997-ben ötödik alkalommal kiosztott Európa Színházi Díj "elhagyta" Európát, hiszen ez alkalommal Robert Wilson előtt és színházának planetáris dimenziója előtt tisztelegtek a zsűri tagjai: Wilson az átadáskor Perszephoné-ját mutatta be, s a rendező munkásságát feldolgozó konferencia légkörét áthatotta a művész természetes vidámsága és lelkesedése. Az Új Színházi Valóság Európa-díját ebben az évben megosztva kapta az elmúlt idők angol színjátszásának egyik legérdekesebb társulata, a Theatre de Complicité, és egy nagyszerű felfedezés, a Carte Blanche-Compagnia della Fortezza, amely évek óta a szabadság és az emberi méltóság visszanyerésének eszközeként használja a színházat, s a darabokban az olaszországi Volterra börtönének fegyencei játszanak. A "Visszatérés" szekcióban ebben az évben is találkozhatunk Vasziljevvel, aki a Jeremiás siráma című darabjával érkezett, amelyet a spiritualizmus, a zene és az ortodox rítusok inspiráltak, Nekrosius pedig a Hamlet-átiratok világpremierjét mutatta be.

A következő évben a Jack Lang vezette zsűri a hatodik Európai Díjat Luca Ronconinak ítélte, a negyedik Új Színházi Valóság Európa-díját pedig Christoph Marthalernek. A programot 1998-ban is számos előadás és esemény színesítette, többek között két nemzetközi konferencia, az egyik az Élő előadás: információ, kritika, intézmények, a másik pedig Ronconi módszerei címmel. Ronconi a Karamazov testvérek egyik jelenetét vitte színre, s Pirandello Questa sera si recita a soggetto című darabjának nyilvános főpróbáján betekintést engedett "módszerének" egynémely titkaiba. A Christoph Marthaler-rel folytatott beszélgetés során feltárult a rendező metsző gúnnyal tarkított ragyogó kreatív elméje, és nagyszerű alkalmat teremtett egy olyan színházi személyiség közelebbi megismerésére, akit mindenki zseninek tart, akinek valaha is alkalma volt együtt dolgozni vele. A visszatérők között ott volt az előző évi nyertes, Robert Wilson, aki Bertold Brecht születésének századik évfordulóját a Berliner Ensemble előadásában színre vitt Der Ozeanflug-gal ünnepelte. A mű Heiner Müller és Fjodor Dosztojevszkij szövege alapján készült.

Pina Bausch táncszínháza és karizmatikus személyisége köré szerveződött az Európa Díj hetedik átadása. A Pina Bausch nyomában címmel tartott konferencián a művész munkájáról beszéltek táncosok és munkatársak, akik a világ szinte minden égtáját képviselték. Európából, Indiából, Japánból, az USA-ból és Ausztráliából érkeztek, s a beszámolóik nyomán Bausch megismerése olyan lett, mint egy érzelmekkel, emlékekkel és előadásokkal teli utazás, amely a Small Collection című produkcióval ért véget, egy antológiával, amelyet Pina Bausch híres táncszínházával, a Tanztheater di Wuppertal-lal adott elő. Az eseményen filmek, videófelvételek és fotókiállítások tették teljesebbé a képet a művésznőről és munkásságáról.

Az Új Színházi Valóság Európa-díját 1999-ben a Royal Court Theatre kapta annak elismeréseként, hogy teret nyitnak olyan új, ellentmondásos írók darabjai előtt, mint Sarah Kane, Mark Ravenhill, Jez Butterworth, Conor McPherson és Martin McDonag. A Royal Court színpada című megbeszélésen a Színház tevékenységét állították a figyelem középpontjába, mialatt színészek olvastak fel s tartottak bemutatókat a legutóbbi kortárs brit színdarabokból. A program részeként Conor McPherson Gát című darabját Ian Rickson rendezésében láthatta a közönség.

A "Visszatérés" szekciót ez alkalommal Cristoph Marthaler és emlékezetes együttese képviselte, akik hangos tetszést arattak a Die Specialisten (A specialista) című darabjukkal. Az előadásokkal párhuzamosan két fontos témát jártak körül a szakmai megbeszélések során, az egyik a Scrivere/rappresentare (Színdarabírás/színjátszás), amelyben az új európai drámáról folyt a vita, ezt a Theatre Ouvert előadása követte (Renaude egyik darabját állították színpadra). A másik megbeszélés, az Union des Theatres de l Europe (Európai Színházi Unió) szervezésében pedig L Arte dell attore, sviluppi e cambiamenti negli ultimi quindici anni (A színész művészete, fejlődés és változás az elmúlt 15 évben) címmel zajlott, s többek között Erland Josephson-t is a résztvevők között üdvözölhették. Ebben az évben a rendezvényt a Convention Théâtrale Européenne (Euópai Színházi Konvenció) támogatta.

A díj kiosztására utolsó - nyolcadik - alkalommal 2001-ben került sor, amikor Lev Dogyint jutalmazták vele. Ő nemcsak Sztanyiszlavszkij egyik legtehetségesebb tanítványaként híresült el, de színházát, a szentpétervári Kis Színházat (Malij Tyeatr) is megismertette a világgal, amely az intézményi és gazdasági instabilitás ellenére Európában is példaértékűen kreatív és élő színházként működik. Dogyin munkásságát és módszereinek jellemzőit vitatták meg a díj átadásakor hagyományosan tartott szakmai konferencián, s a két bemutatott darab - Fjodor Abramovtól A ház című alkotás és Brian Friel darabja, a Molly Sweeney - is hűen tükrözte a szibériai származású mester tehetségét.

Az Új Színházi Valóság Európai Díját hatodik alkalommal a holland Theatergroep Hollandia és Thomas Ostermeier ifjú német rendező, valamint az olasz Societas Raffaello Sanzio nyerte el. A díjnyertesek négy produkciót adtak elő: a Theatergroep Hollandia Pasolinitól a Hangokat és az Ongebluste Kulk (Oltatlan mész) című darabot, Ostermeier Sarah Crane-től a Crave-et (Epekedés) állította színpadra, a Societas Raffaello Sanzio pedig egy Hamlet-darabot (Amleto, la veemente esterioritá della morte di un mollusco címmel) adott elő.

A Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál (BITEF) tevékenységét egy különdíj odaítélésével méltatták, és elismeréssel szóltak Ibrahim Spahic tevékenységéről, s arról, hogy a szarajevói blokád ideje alatt színháza milyen sokat tett a kilátástalanság érzésének enyhítéséért.

A "Visszatérés2 panelben ismét ott találjuk Peter Brookot (az Európai Színházi Díj 1989-es nyertesét), aki a dél-afrikai drámaíró, Can Themba Le Costume-ét vitte színpadra az Európai Díj és a Taormina Arte koprodukciójában, mintegy tisztelgésként a ma élő egyik legjelentősebb rendező és szigorú, sokszínű színházi tevékenysége előtt.

A díjazottak névsora (1987-2001)