Kőrösi Csoma Sándor Program 2020 [2019-10-22]

Pályázatot hirdet a Kőrösi Csoma Sándor Program 2020-as ösztöndíjainak odaítélésére a Miniszterelnökség. (Pályázatmenedzser)


A Miniszterelnökség pályázatot hirdet 2020-ra a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjainak odaítélésére. A program célja, hogy támogassa a diaszpóra és az anyaország magyarsága közti ismeretátadási, oktatási, szervezési tevékenységeket. Az ösztöndíjra legalább 20 éves, büntetlen előéletű, legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkező, közösségszervező és hagyományőrző tevékenységekben aktívan résztvevő, valamint magas szintű angol nyelvtudással rendelkező fiatalok pályázhatnak.

A jelentkezőkkel 2019. december 1. és 6. között szerveznek interjúkat. A támogatás összege a magyarországi, 2020. januári és februári, illetve a 2020. decemberi programszakaszokra bruttó 300 ezer forint, a külföldi, 2020. március 1. és november 30. közötti programszakaszokra pedig bruttó 600 ezer forint havonta. A program Latin-Amerikában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Ausztráliában, illetve Új-Zélandon valósulhat meg.

Pályázati határidő: 2019. november 15.

Bővebb információ:

Miniszterelnökség ;
E: kcsp@me.gov.hu
I: https://www.kulhonimagyarok.hu/palyazatok/a-miniszterelnokseg-2020-evi-palyazati-felhivasa-a-korosi-csoma-sandor-prograosztondijra-a-deli-felteke-orszagaiban/
T: (06 1) 896-6176, (06 1) 896-0857, (06 1) 795-7005

Támogatóink: