A Tanács állásfoglalása a kulturális menetrendről [2007-11-29]

A Tanács 2007. november 16-án született 2007/C 287/01-es számú állásfoglalása az európai kulturális menetrendről megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2007. november 29-i, C 287-es számában. (KultúrPont)


Az Európai Unió Tanácsa 2007. november 16-án elfogadta a 2007/C 287/01-es számú állásfoglalását, amelyben üdvözli a Bizottságnak az európai kulturális menetrend kidolgozására irányuló javaslatát, és kijelenti, hogy támogatja a három stratégiai célkitűzést: a kulturális sokszínűség és a kultúrák közötti párbeszéd segítését, a kultúrának mint a kreativitás mozgatórugójának támogatását, valamint a kultúrának mint az Európai Unió nemzetközi kapcsolatai létfontosságú elemének támogatását. A Tanács hangsúlyozza, hogy a megfogalmazott uniós szintű közös iránymutatások nem zárják ki a nemzeti politikai célkitűzések tagállamok általi meghatározását és végrehajtását, egyetért továbbá a Bizottság által javasolt nyitott koordinációs módszer alkalmazásával.
Mindezeket figyelembe véve a Tanács úgy határozott, hogy a nyitott koordinációs módszer alkalmazására - a kultúra területéhez igazított, rugalmas megközelítés keretében, a tagállamok hatásköreinek teljes körű tiszteletben tartása mellett és a szubszidiaritás elvének megfelelően - hároméves munkatervek keretében kerül sor. A Tanács, a Bizottsággal együttműködésben, központi szerepet játszik majd a kiemelt cselekvési területeken a folytonosság és a nyomon követés biztosításában. A Kulturális Bizottsággal folytatott konzultációt követően a Bizottság jelentést készít az elért eredményekről, amelyet a Tanács elé terjeszt. A Tanács végül felkéri az Európai Tanácsot, hogy támogassa ezeket, az európai kulturális menetrendnek keretet biztosító következtetéseket.
A Tanács állásfoglalásának részletei az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2007. november 29-i, C 287-es számában olvashatók.

Bővebb információ:

Európai Unió Tanácsa;

Kapcsolódó dokumentumok:


Fatal error: Uncaught Error: Undefined constant "dwnl_oj_series" in /var/www/sites/kulturpont/html/real_content3.php:279 Stack trace: #0 /var/www/sites/kulturpont/html/content.php(150): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/sites/kulturpont/html/real_content3.php on line 279