Kortárs cirkusz és mozgásművészeti képzés [2007-11-13]

A "Kortárs cirkusz és mozgásművészeti képzés" című projekttel a Magyar Zsonglőr Egyesület 13 500 eurót nyert az Európai Unió Leonardo da Vinci-keretprogramjában. A projekt célja egy olyan szakmai csereprogram megvalósítása volt, ahol a hangsúly a gyakorlati ismeretszerzésen van. (KultúrPont)


A pályázó, a Magyar Zsonglőr Egyesület, a magyarországi egyetlen alternatív cirkusziskola háttérszervezete, illetve a magyar amatőr cirkuszi képzés szervezője. A projekt minden résztvevője a kortárs cirkusz- és mozgásművészet terén tevékenykedik, mely Európában közel 30 éves múltra tekint vissza, míg Magyarországon az elmúlt három évben jelent meg. A projekt kedvezményezettjei e területen oktató tanárok.
A csereprogram kialakítása során a gyakorlati ismeretszerzésre helyeződött a hangsúly – az oktatók önálló órákat, kurzust tartottak, amellett, hogy megismerkedtek a fogadóintézmény működésével és kurzusainak tematikájával, és továbbképzésük érdekében tanfolyamon vettek részt. Ezeket a programelemeket minden kiutazás esetében az intézmény és a kiutazók igényei szerint állították össze. Kötetlenebb szakmai programként más hasonló intézményt is meglátogattak a kiutazók.
A kedvezményezettek a csereprogram elismeréseként és értékeléseként Europass-igazolványt kaptak, illetve oklevelet az egyesülettől, mely tanúsítja a részvételüket. A projektet úgy építették fel, hogy a kiutazások egymásra épüljenek, és a megszerzett tapasztalatok előnyeit már e projekt időtartamán belül tudják hasznosítani, fejleszteni. Az egyesület partnerei a Jonglierkatakomber, a Scuola di Cirko Vertigo és a Escuela de Mimo de Barcelona voltak.
Fatal error: Uncaught Error: Undefined constant "hle_p_start" in /var/www/sites/kulturpont/html/real_content3.php:206 Stack trace: #0 /var/www/sites/kulturpont/html/content.php(150): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/sites/kulturpont/html/real_content3.php on line 206