Pályázat nyertesei a 2002. évben [2006-12-08]


Az Európai Bizottság 2002-ben a Kultúra 2000 program keretében összesen 34 millió euróval támogatta 28 ország pályázóit. Kilenc közép-kelet-európai tagjelölt ország (Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia és a Szlovák Köztársaság) második éve, Szlovénia pedig először vett részt a programban. Ezen országokból több mint 115 szervezet volt érintett a nyertes programokban, projektvezetőként, társszervezőként vagy partnerként.

A több mint 450 beérkezett pályázat közül a Bizottság által összehívott nemzetközi zsűri választotta ki a 225 támogatandó pályázatot.
A legalább három ország együttműködését előíró 1. Akció (rövid táv, a vizuális művészetek, az előadóművészetek, a kulturális örökség, irodalom, könyv és olvasáskultúra, műfordítás, együttműködés harmadik országokkal és "A Kulturális Örökség Laboratóriumai" keretében az elnyerhető 17,7 millió eurón 200 rövid távú nemzetközi együttműködési projekt osztozott. A legalább öt ország együttműködését megkövetelő 2. Akció (a vizuális művészetek, az előadóművészetek, a kulturális örökség, irodalom, könyv és olvasáskultúra, műfordítás) a 24 nyertes többéves nemzetközi együttműködési projektet összesen 15,7 millió euróval támogatta.
A Kultúra 2000 keretprogram 2002-ben 1.000.000 euróval segítette a "Kultúra Európai Fővárosai" programot; a címet 2002-ben Bruges és Salamanca szerezte meg egyenként 500.000 euró támogatással. 2003-ban Graz volt a választott színhely, a nagyszabású rendezvények előkészítéséhez 125.000 euróval járult hozzá az Európai Unió.
28 ország közel 225 nyertes pályázatából összesen 36 nyertes projektben működtek közre magyar szervezetek.

Irodánk összeállításában letölthető a nyertes magyar szervezetek listája magyar nyelven.

A nyertes projektek témák szerint:
(angol nyelven)

RÖVID TÁVÚ PROJEKTEK



HOSSZÚ TÁVÚ PROJEKTEK



Letölthető továbbá a pályázatokat elbíráló nemzetközi zsűri listája.

Támogatóink: