E-content [2006-12-08]


Az eContent program

Az eContent előzményeinek és céljainak általános bemutatása

Az Internet elterjedésében rejlő lehetőségek elsősorban akkor használhatóak ki hatékony módon, ha a felkínált digitális tartalmak a felhasználó számára érdekesek és egyben érthetőek is. Az eEurope kezdeményezés részeként pontosan ebből a felismerésből kiindulva készült el az eContent program, amely az európai digitális tartalmak jobb elérhetőségét, használatát és elosztását irányozza elő. A program legfontosabb célja az, hogy a globális hálózatokon sok nyelven és mindenki számára hozzáférhető módon jelenjenek meg az európai előállítású, magas színvonalú digitális tartalmak.

Az eContent előfutárainak az 1999-ben befejeződött INFO2000 és MLIS (Multilingual Information Society) programok tekinthetőek, melyek sikeres lezárását követően a Bizottság 2000 májusában nyújtotta be az új közösségi programra vonatkozó javaslatát. Ezt 2000 decemberében a Parlament, majd a Tanács is jóváhagyta, így 2001 januárjában az eContent hivatalosan is beindult. A 2001. január 18. és 2005. január 17. közötti időszakra a Bizottság által eredetileg javasolt 150 millió eurós költségvetésből végül le kellett faragni, így a program négy éves működésére 100 millió euró lett előirányozva.

A program alapvetően piacorientált, s többek között elősegíti a magánbefektetések kedvez? feltételeinek biztosítását, új álláslehetőségek teremtését, a termelékenység fokozását és a közszolgáltatások modernizálását. Mindezek mellett a lényeges szempontok közé tartozik az EU állampolgárainak szociális és kulturális fejlődése is, csakúgy mint az a célkitűzés, hogy mindenkinek (a különleges igényű, illetve fogyatékkal élő állampolgároknak is) lehetősége nyíljon az információs társadalomban való részvételre.

eContent munkaprogramok és akcióprogramok

A programmal kapcsolatos konkrét intézkedéseket a Bizottság Információs Társadalom Főigazgatósága által kidolgozott munkaprogramok tartalmazzák, melyek részletesen körvonalazzák az adott időszakra kitűzött célokat és prioritásokat, valamint meghatározzák megvalósításuk hozzávetőleges időrendjét. A munkaprogramok közül az első 2002 decemberéig volt érvényben, a második pedig a 2002 decemberétől 2005. január 17-ig tartó időszak teendőit vázolja fel.

Mindkét munkaprogramon belül három akcióprogram különíthető el, melyek az eContent leghangsúlyosabb fejlesztési területeit definiálják. A 2005 januárjáig érvényben lévő munkaprogram három akcióprogramja a következő:

1. a közszférába tartozó információk elérésének javítása és felhasználásának bővítése;
2. a digitális tartalmak megteremtésének elősegítése egy többnyelvű és többkultúrájú környezetben;
3. a digitális tartalompiac dinamizmusának növelése.

Projektjellemzők

Az eContent program keretein belül a következő projekt típusok támogathatóak:

  • Demonstrációs projektek: Olyan újszerű kezdeményezések, amelyek figyelemfelkeltő hatásúak és egyben szemléltetik az adott akcióprogram célkitűzéseit is. Mindez a kívánt eredmény természetétől függően megvalósulhat konkrét információs szolgáltatás formájában, de lehet olyan, az információs infrastruktúrát tökéletesítő tevékenység is, amely elősegíti az európai, határokon átívelő digitális tartalomáramlás fejlődését. A demonstrációs projektek esetében a Bizottság hozzájárulása általában a projekt költségeinek 50%-áig terjed és nem haladja meg a 2,5 millió eurót, ugyanakkor a támogatott projekt átlagos teljes költségének meg kell haladnia a 2 millió eurót.

  • Megvalósíthatósági projektek: Kis méretű, hat - kilenc hónapig tartó projektek, melyek legfőbb célja, hogy kereteket biztosítsanak a célrendszer szempontjából releváns és innovatív elképzelések kipróbálásához. A tevékenység végeredményeként egy megvalósításra kész, konkrét tervezetet kell felvázolni, amelyben egyaránt szerepelnek a működéshez szükséges meghatározott partnerek és bevételi modellek. A megvalósíthatósági projektek esetében a Bizottság hozzájárulása általában a projekt költségeinek 50%-áig terjed, és nem haladhatja meg a 200.000 eurót.

  • Kiegészítő intézkedések: Ezek vonatkozhatnak a program egészére, vagy kizárólag valamelyik akcióprogramjára, s olyan horizontális feladatokat oldanak meg, mint például a tapasztalatok cseréje, a hálózatépítés, valamint az egyes projektek megadott szempontok szerinti csoportosítása. A Bizottság hozzájárulása a tevékenység természetétől függően a teljes költség 50-100%-a lehet, és nem haladhatja meg az 1 millió eurót.

A projekteknek több résztvevőt és több különböző nemzetiségű partnert kell bevonniuk, így a pályázati lehetőségek szempontjából egy konzorcium akkor elfogadható, ha azt legalább két résztvevő országból származó legalább két független partner hozza létre. Egy országot, illetve egy szerződő felet alkalmazó projektek csak a kiegészítő intézkedések kategóriában támogathatóak.

Pályázati rendszer

A demonstrációs projektek és a kiegészítő intézkedések esetében a Bizottság rögzített határidejű pályázati felhívásokat tesz közzé a Hivatalos Közlönyben, s ezek általában a megjelenést követő 3-4 hónapig érvényesek. A pályázatok kiértékelése a beadási határidő lejártát követő hetekben történik, s a késve beérkező pályázatokat nem veszik figyelembe.

A megvalósíthatósági projekteket folyamatos benyújtási rendszerben lehet beadni, s a pályázatokat adagonként értékelik, a beérkező pályázatok mennyisége függvényében általában négyhavonta.

Kiválasztási szempontok:

  • a projekt kivitelezéséhez szükséges pénzügyi és működési eszközök;
  • szakmai képességek és képesítések.

Elbírálási szempontok és azok súlyozása:

  • minőség, relevancia, innováció és hatás : 35%;
  • társulás, erőforrások és menedzsment : 35%;
  • európai hozzáadott érték és hozzájárulás az adott politikai törekvésekhez : 15%;
  • hozzájárulás a gadasági fejlődéshez és a szociális célokhoz : 15%.

A pályázati rendszer további kiemelendő ismérve, hogy a különböző akcióprogramok elemeinek kombinációja előnyt jelent. Az egyes kutatási projektek, az offline (tehát nem Internet környezetű) multimédiás alkalmazások, valamint a nagyobb anyagok digitalizálását célzó tevékenységek viszont nem tartoznak az eContent támogatási körébe.

eContentplus (2005-2008)

Az eContent program folytatásaként a Bizottság 2004. február 13-án beterjesztette javaslatást a 2005-től 2008-ig terjedő időszakra vonatkozó eContentplus programról, amelynek tervezett költségvetése 163 millió euró. A program elsődleges célja, hogy a digitális tartalmak Európában könnyebben elérhetővé és egyszerűbben felhasználhatóvá váljanak, ezáltal előmozdítva a közhasznú tudás és információ megteremtését és akadálymentes áramlását. A digitális tartalmak terjesztése során lényeges szerepet játszanak a minőségi szempontok, s ennek köszönhetően előtérbe kerül a nagysebességű (szélessávú) internetes kapcsolatok, valamint az ún. harmadik generációs mobiltelefonok felhasználói körének további bővítése is. Mindez szervesen kapcsolódik az eEurope 2005 cselekvési terv célrendszeréhez, s ezen célkitűzések közül az eContentplus a következő területeken hivatott konkrét eredményeket elérni:

  • a digitális tartalmakhoz való hozzáférés és az így nyert információk felhasználásának előmozdítása;
  • a digitális tartalmak minőségének javítása és az ehhez kapcsolódó legjobb módszerek elterjesztése;
  • a digitális tartalomszolgáltatók közötti együttműködés és a tudatosság további erősítése.

Az eContentplus-ról szóló bizottsági javaslat az ún. együttdöntési eljárás keretein belül jelenleg (2004 decemberében) a Tanács és a Parlament közötti egyeztetések második körében (a második olvasat fázisában) található.

Az eContent magyarországi kontakt pontja

2005-től a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) lett az eContentplus program nemzeti kontakt pontja, azaz joga és kötelessége, hogy a hazai érintetteket folyamatosan tájékoztassa az eContent és a hozzá kapcsolódó programok fejleményeiről, ismertesse a pályázati kiírásokat, valamint segítse a konzorciumi tagkereséseket.

A Magyar Tartalomipari Szövetség elérhetőségei:

http://www.matisz.hu

1012 Budapest, Kuny Domokos u. 13.

E-mail: mailto:info@matisz.hu
Tel: (+36-1) 213-5089
Fax: (+36-1) 375-9722

Felhasznált források és további ajánlott internetes oldalak

Az eContent programmal kapcsolatos bővebb információk a CORDIS (Community Research and Development Information Service) honlapján:
http://www.cordis.lu/econtent

Az eContent program részletesen megtalálható a Magyar Tartalomipari Szövetség honlapján:
http://www.matisz.hu

Az eContentplus programmal kapcsolatos bővebb információk:
http://www.cordis.lu/ist/directorate_e/telearn/econtentplus.htm

Az eEurope2005 cselekvési tervről bővebb információk találhatóak az EU hivatalos honlapján:




























Támogatóink: