Várszegi Asztrik: Egy magyar kolostor Európában és az Európai Unióban

Várszegi Asztrik: Egy magyar kolostor Európában és az Európai Unióban

Naponta jönnek vendégek, látogatók Pannonhalmára, Szent Márton Hegyére, a kolostorba. Kérdéseikből hamar kiderül, hogy - kevés kivétellel - a szerzetesség számukra ismeretlen. De honnan is tudhatnák, hogy ki a szerzetes? Olvasmányaik, a látott filmek, a hallott információk mind egy torzkép mozaikjai, hiszen a szerzetesek szinte soha nem szólnak belső indítékaikról, a felszín meg valóban csak a külsőséget tükrözi. Ennek tudatában törekszik a szerző - a pannonhalmi főapát - saját lényegüket és küldetésüket úgy megfogalmazni, hogy azt a kérdezők is megértsék. Mindezt beleágyazza az aktuálpolitikai történésekbe, az európai integrációs folyamatba, amelyből - mint olvashatjuk - a kolostor lakói sem maradnak ki.

Néhány szó a szerzetességről

Életstílusunkat, munkánkat, céljainkat csak az érti meg, aki ennek a maroknyi közösségnek a lényegét, küldetését megismeri. Ezen ismeret nélkül érthetetlen mindaz, amit és ahogy élünk és cselekszünk.
A keresztény, a bencés szerzetes a szó legszorosabb és ősi értelmében kommunikátor. Ha jól tölti be hivatását, szakembere a kommunikációnak. Magányában, imádságában, elmélkedésében a láthatatlan, de mégis mindenütt jelen lévő Istennel kommunikál. Háromirányú a kapcsolattartás: egyrészt kinyílás, másrészt elfogadás, befogadás, végül pedig a továbbadás. Az "eredmény" is hármas: Isten megismerése, önismeret, valamint emberismeret, a másik ismerete. Amikor a lélek megnyílik a Végtelenre, azaz befogad, akkor saját mélységeivel is párbeszédet folytat, vagyis kommunikál: megfogalmazódnak vágyai, félelmei, tapasztalhatóvá lesz végessége, törékenysége, magánya, öröme. Amikor ezt továbbadja a másiknak, embertársának, azaz vele is kommunikál, valódi közösséget tud teremteni a tapasztaltak alapján. Az Istennel és a saját lelkével folytatott kommunikáció egyúttal minta és példa arra, miként kell és miként lehetséges a másikkal is kommunikálni, aki ugyanolyan ember, mint ô.
Gondolom, e vázlatos pár sorból már fel is fedeztük, hogy mi, szerzetesek igazában véve az evangéliumi főparancs egyetlen és mégis háromirányú kihívására: az Isten, a másik és az önmaga igaz szeretetére adunk választ. E nagyon egyszerűen megfogalmazott küldetés itt, hazánkban több mint ezeréves hagyományba, határainkon túl, Európa más részein pedig még régibb hagyományszőttesbe ágyazódik. Egyfajta párbeszéd a lényeges és a változó között, az el nem hanyagolható és a változtatható között. Úgy is megfogalmazzuk, hogy életünk az "örökség" és a "küldetés" kettős feszültségében folyik.

Örökség, amely kötelez

Vessünk hát egy pillantást arra az örökségre, amelyet kaptunk, és amelyben részben ma is élünk. Mag-örökségünk a mester és tanítvány öröksége, ez volt az alapja az első keresztény kolostoroknak, ez alakította ki azokat a nagyobb közösségeket, ahol egy vezető (apát) és a tanítványok köre (közösség), a történeti hagyomány alapján regulát, szabályzatot is követve élt és az "imádkozzál és dolgozzál" (ora et labora) egyensúlyát keresve szolgálta az egyházat és az embert. Életükkel lelki és szellemi, de ezekkel szorosan összefüggő gazdasági kultúrát is teremtettek, amelyet iskoláikban továbbadtak. Egy bencés apát hivatása tehát eredendően a kommunikáció, ideje túlnyomó részét ez tölti ki. Munkabeosztása, napirendje a kolostorban helyet és időt biztosít az isteni kommunikációra, helyet és időt a másikkal való személyes találkozásra, személyes érintkezésre, továbbá a munkára, amelynek nagy része ma már a szövegszerkesztő előtt telik. A kinyíló világháló az egyházi személyek számára is a kapcsolatteremtés nehezen belátható lehetőségeit tárta fel.
A bencés szerzetesélet eredetétől fogva "globalizált", a világot átfogó valóság. Gondoljunk csak arra, hogy monostorunkat kezdettől fogva három név határozza meg: Szent Mártoné, aki Európa legkedveltebb középkori szentjei közé tartozott, Szent Benedeké, aki itáliai ugyan, de ma Európa Védőszentjének ismerik. De közéjük tartozik a prágai Szent Adalbert püspök is, aki tanítványaival sajátos kelet-közép-európai tengelyt hozott létre: lengyel, cseh és magyar kolostort még az első ezredforduló előtt, amelyekből kettő - Prága és Pannonhalma - ma is él. (Megjegyezném, hogy a monostor és kolostor szavak ugyanazt - a szerzetesek lakóhelyét - jelölik, az első görög, a második latin eredetű, mindkettő használatos.) A három szent egyike sem mondható magyarnak. Benedek VI. század első felében Montecassinón írt szabályzatát követjük ma is. A Pannonia provinciában, Pannonhalma közelében született Márton - aki később Tours (Burgundia) püspöke lett - kezdettől a monostor védőszentje. A prágai, cseh származású Adalbert tanítványainak egy csoportja alapította Pannonhalmát. Mi itt magyarnak valljuk magunkat, ám egyszerre - éppen az említett történelmi gyökerek révén - európainak is. Vegyünk egy másik példát: monostorunk 1001-re datált kiváltságlevelében Montecassino Szent Benedek monostorának kiváltságait, azaz többek között szabad apátválasztást kaptunk már a kezdetek idején. Ezzel az itáliai kolostorral (kiváltságait tekintve) apátjaink imaközössége révén alapításunktól mindmáig élő kapcsolatban állunk. 2004 májusában társszentelő püspökként vehettem részt az apát püspökké szentelésén. Három éve a Bencés Konföderáción belül - a Prímásapát felkérésére - a magyar mellett a szláv kongregációt is képviselem. A Szláv Bencés Kongregáció három kolostorának (a prágai Brevnov és Emauzy, továbbá a morvaországi Rahjrad kolostora) személyi, lelki és anyagi természetű ügyei tartoznak hozzám, közvetítek a közösségek és a legfőbb római elöljáró, a Prímásapát között.

Nemzetközi kapcsolataink és esélyeink

Hivatásom alapján különböző embercsoportokhoz kapcsolódom. Mindenekelőtt közvetlen magyar bencés szerzetescsaládomhoz, a Magyar Bencés Kongregációhoz, amelynek minden házát összeköti a világháló. Magyar közösségünk tagja a Bencés Konföderációnak, mely az egész világot átöleli, a 21 úgynevezett prézesapát elérésével szinte állandó kapcsolatot tarthatok a világ számos (240) bencés monostorával. Prímásapátunknak küldött esti levelemre hajnalban már megérkezik a válasz. A Magyar Bencés Kongregáció házai és tagjai nemcsak Magyarországon tevékenykednek, hanem szerte a világban, s így a világháló segítségével szinte néhány percen belül eljuttathatom információimat Rómába, a brazíliai Sao Paulóba, vagy a kaliforniai Woodside-ba. A második világháború után a magyar bencés közösség szinte automatikusan multinacionálissá vált. Észak- és Dél-Amerikában a magyarok egy-egy kolostort és mellette iskolát hoztak létre. Ezek közül a brazil közösség ma is hozzánk, Pannonhalmához tartozik, folyamatos a kapcsolattartás, négyévenként magam is hivatalból vizitálom őket. De élő a kapcsolat iskoláink között is, jelenleg Sao Paulóban tartózkodik egy pannonhalmi és egy győri diákunk, nyelvtanulás céljából. Helyzeti és személyi előnyöm, hogy a katolikus egyház felszentelt püspöke is vagyok, a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagja. Ez feljogosít arra, hogy más apátok meghívására külföldi kolostorok szerzeteseit diakónussá vagy pappá szentelhetem. Szenteltem Németországban, Ausztriában, Csehországban, Itáliában és Izraelben, jelesen Jeruzsálemben. A mindennapi életben szinte felmérhetetlenül tág az a tér, amelyre a személyes kapcsolatteremtésben lehetőség nyílik. Ez a kinyílás és nyitás személy szerint nekem is nagy élmény, de azoknak a kolostoroknak is, ahonnan korábban, a létező szocializmus idején senki sem mert Magyarországra jönni, ám most kölcsönös a kapcsolat. Ide tartozik az a tény is, hogy évente két alkalommal, két ünnepen külföldi püspököt vagy apátot hívunk meg, akik velünk ünnepelnek, közösségünkkel és diákjainkkal találkoznak. Szeretném azt is hozzáfűzni, hogy szívesen jönnek. A jól működő kapcsolatoknak mindig van gyümölcse is, diákjaink tanulmányait, elhelyezésüket, ösztöndíját sikerül egyengetni, vagy saját szerzetesnövendékeinket tudjuk közösségükben elhelyezni. Három fiatal rendtársam töltött hosszabb időt, éveket az Amerikai Egyesült Államokban, két teológusunk rövidebb ösztöndíjas időt szintén az USA-ban, illetve Heidelbergben. Rómában, a bencések Szent Anzelm Egyetemén állandó jelleggel két pannonhalmi tanárunk dolgozik, és két fiatal rendtársunk jelenleg is ott tanul.

Függetlenség a kötöttségek közepette

A bencés kolostorok a kezdetektől azon fáradoztak, hogy lelki szabadságot, függetlenséget élvezzenek, és hogy ezt megvalósíthassák, egyúttal önellátásra is törekedtek. Szent István király a kiváltságlevéllel nem pusztán létünket, hanem anyagi alapjainkat is megteremtette. Hazánkban 1945-ig természetes volt, hogy a bencések tanítanak, lelkipásztori munkát végeznek, de gazdálkodnak is, hiszen ez biztosította a kolostorok, az iskolák és a plébániák gazdasági hátterét.
A közel ötvenéves kényszerű kihagyás következményeit csak lépésről lépésre lehet orvosolni. A szabadság új lehetőséget teremtett számunkra is a jövő építésében. Ott nem tudjuk folytatni, ahol abbamaradt, a régi lehetőségek felélesztése mellett újakat kell felkutatni. Az Európai Unióba történt belépésünk nyomán szerzetesközösségünk határokon átívelő adottságaira, kapcsolataira szeretne építeni, és építhet is. Fontos és még tovább fejlesztendő az a lehetőség, hogy a bencés kolostorok egy része iskolát működtet. Eddig is rendelkeztünk a kölcsönös diákcsere gyakorlatával, de ez tovább bővíthető. Szoros együttműködést tudunk kialakítani, alkalmanként már gyakoroljuk is, hogy összekapcsoljuk a kolostori turistaprogramokat. Európai bencés kolostoraink mindegyike rendelkezik híres könyvtárral, levéltárral vagy egyéb gyűjteménnyel. Kiállítás, tudományos munka stb. beláthatatlan lehetőséget nyitnak, ha akad rá alkalmas emberünk és van bennünk kreativitás.

A "Klösterreich" részeként

Még nem is voltunk EU-tagok, amikor Pannonhalma már láncszeme volt egy sajátos gazdasági szervezetnek, a Klösterreich-nek, amelyhez húsz osztrák és két cseh kolostor is tartozik. A szomszédos Ausztria kolostorokban (is) gazdag ország, innen a szójáték: Klöster (kolostorok) + Österreich (Ausztria) = Klösterreich.
A kolostorok a maguk kincseit ajánlják az odalátogatóknak. A lelki örökség része az istentiszteleti részvétel, a lelkigyakorlatos visszavonulás lehetősége, a kulturális örökség része a kiállítások, a hangversenyek, a kolostori ételek, italok megismerése. Ezen a téren mi a mintát és példát tartjuk szem előtt, aztán pedig a kapcsolat és kölcsönös csere lehetőségét. Mi magunk is meghirdetjük istentiszteleti alkalmainkat szórólapjainkon és honlapunkon, hasonlóképpen a kulturális élet eseményeit. Rendtárs orgonaművészünk számos európai, angliai és amerikai kolostorban adott már hangversenyt, külföldi bencések több alkalommal adtak már koncertet Pannonhalmán, Tihanyban. Apátsági termékeink (teák, levendulaolaj, likőr és bor), kolostorunk zenei CD-i, albumai elérhetők Rómában, Bécsben, a genezáreti tó partján, a tabghai kolostorban. Ez a kör éppen a ki- és beviteli lehetőségek szabaddá válásával további lehetőséget jelentenek a bővülésben. "Próbaképpen" sikerült egy közös EU- kultúrprojektet Altenburg (Ausztria), Brevnov (Prága), Pannonhalma és a darmstadti egyetem együttműködésével elnyerni. A St. Gallen kolostorterv CD-s feldolgozása alkalmas szemléltetőeszköz mind az építészettörténet oktatásában, mind pedig a turisztikai bemutatásban mindhárom kolostor és az egyetem számára.
Az érdeklődés, a vallási és a kulturális turizmus hatására, s természetes anyagi forrásainak bővítésére az osztrák kolostorok mindegyike hagyományaikban gyökerező termékeket állít elő, és ezt a helyszínen árulják. Közülük csupán néhányat emelnék ki: bor, likőr, gyógytea, lekvár, egyéb biotermékek stb. Példájukat követve mi is arra törekedtünk, hogy egyrészt mindezeket saját hagyományaink feltárásával és felhasználásával előállítsuk, árusítsuk, sőt hogy társuljunk hozzájuk, és így a mi apátságunk termékeit más kolostorok boltjaiban is megvásárolhassák. Ma már elmondhatjuk, hogy az elmúlt néhány év alatt sikerült újraindítani borászatunkat, van már egy likőrünk, a Szent Márton gyógylikőr, négyféle gyógyteánk és a már korábban is ismert és keresett pannonhalmi levendulaolaj is feléledt.
Bár számos egyéb példát, területet, lehetőséget lehetne még felsorolni, az előbb leírtak ízelítőt adnak életünkről, tevékenységünkről az új követelmények közepette.

Oktató-nevelői munkánk alakulása

Természetes, hogy nem feledkezünk meg alapvető feladatunkról, az oktató-nevelő munkáról, annak korszerűsítéséről sem. 2002-ben emlékezett közösségünk arra, hogy 200 éve veszünk részt a magyar közoktatásban. "Docete..." (tanítsatok) konferenciánkat úgy szerveztük, hogy az nagyon rövid visszapillantás legyen a múltra, inkább útkeresés a jövőre nézve. Az EU-országokban működő bencés kolostori iskolákból hívtunk meg egy-egy témában főelőadót, akiket hazai korreferensek egészítettek ki. Mintát kaptunk a német, angol és ír iskola és diákotthon életéből. Mivel szerte a világban más bencés közösségek is foglalkoznak tanítással és neveléssel, a konferencia az európai bencés iskolák tapasztalatainak és útkereséseinek megismerésére is törekedett. A konferencia, miközben egy szerzetesrend oktatásban eltöltött kétszáz évére emlékezett, a hangsúlyt nem a történelmi visszatekintésre helyezte, hanem - a bencés múlt teljes spirituális örökségét alapul vevő - közös gondolkozás keretében azt próbálta mérlegelni, hogy e két évszázad pedagógiai hagyományából mi az, amihez ragaszkodni kell és érdemes, és mi az, ami megújulásra szorul. Mert bizonyosan e kettő egyensúlyából születik majd meg a 21. század bencés iskolája Magyarországon.
Forrongó és évek óta bizonytalansággal küzdő oktatási politikánkban a keresztény értékek átadásával, a neveléssel párhuzamosan európai és magyar kultúra átadására törekszünk, alapos nyelvismeretre, biztos tudásra építve. Keressük és megteremtjük azokat a feltételeket, ahol diákjaink a testvériskolák diákjaival, más nemzetek, adott esetben más kultúrák jeles képviselőivel, a tudós világgal, az irodalom és zene kiemelkedő és vonzó személyiségeivel találkozhatnak, hogy ezzel is arra motiváljuk őket: vállalják felelősséggel a munkát a maguk, majd a környezet, a nagyobb közösség érdekében.
Iskoláinkban angol, német, olasz, orosz, spanyol, skandináv nyelveket tanulhatnak, és természetesen latint is. Tanulmányi versenyeken szép számmal és eredményesen vesznek részt. Fejlesztendő a diákcsere lehetősége.
Egy ősi (katolikus és európai) szerzetesközösség tagjaiként éltünk és élünk - magyarként. Olyan közösség hagyományában, amely egyszer már egységes Európát teremtett, amely szívében az egység vágyát hordozza és műveli az emberek között, egy szétszakadt egyházban, egy atomizálódott világban. Ezt alátámasztandó következzék egy részletet Illyés Gyulától, aki Cluny romjain, cseppben a tengert látva így elmélkedik a bencések egykori törekvéseiről.

Ahogy Illyés látta

"Franciaországban vagyunk, itt a földrajzi és történelmi Franciaország szívében a burgundiai Clunyben, a cluny apátságban. Mi - feleségem és én - csaknem afféle érzéssel, mint a zarándokok. Egy nép háláját hoznánk, illetve adnánk át, ha ilyesmit egyáltalán elhozni és átadni lehetne.
Keresztény művelődésünket: a kereszténység megújult formáira való áttérést pogány őseink nem kis mértékben Clunynek köszönhették. Szent István szoros összeköttetésben - állandó levelezésben - állt az apátság akkori vezetőivel, szent Odilonnal és annak tanítványaival. Első királyunk innen szívta a hitet, a fölvilágosultságot egyaránt. A tanácsokat és barátokat - a szerzeteseket - előbb az égi, aztán a földi paradicsom megkísérlésére.
Azok vezérigéje pedig már akkor a ma is oly időszerű szent szó volt, hogy: Pax és Pax és harmadszor is Pax, a világ üdvére. Bármily körülmények között.
A körülmények akkor sem voltak kedvezőek. A körülmények ritkán azok.
De mint a görög világnak az Akropolisz, olyanféle szellemi fellegvára volt ez az apátság a középkori Európának.
A Benedekről elnevezett rendnek nem sokkal az ezredforduló után ezerkétszáznál is több monostora volt az Atlanti-óceán és a Kárpátok között. (Nálunk a Kárpát medencében a tatárjárásig megközelítően 60 monostor.)
Az első keresztények számítgatása szerint a világ végének - Krisztus visszatértének az 1000 évben kellett volna megtörténnie... (e nagy álom nem valósult meg.) Ezt követően vetette meg lábát másodszor az Ember Hite Európában, ettől kezdve próbált alakulni - Emberiességgé.
Csupa öreg vezetésével. A "Grands Abbés"-k egyik fiatalja, Tiszteletreméltó Péter egy huzamban harmincnégy évig dirigálta a lelkek új állásfoglalását. Szemben a nyilazó szittyáknál is veszélyesebb bárókkal, a feudális anarchia barbáraival. Korukat messze megelőzve a bölcs, a minden hitet megélt aggastyánok a mindent túlélők türelmével kezdték szőni a tébolyultan burjánzó határok fölé az értelem hálózatát. A jellembeli és ízlésbeli rút terjedésével szemben a nemes és a szép világát, a nyelvi - mondhatni faji - szétdaraboltsággal '73zemben az egy nyelv közvetítő erejét. A rablás és az önkényeskedés ellenében a könyörületet, a szegények és szenvedők védelmét. És a jólét fokozását. Pontos fogalmuk volt az alulépítmény és fölülépítmény szerves összefüggéséről. A szent vének, akiknek napjai meg voltak számlálva, maradék idejükben nemzedékeknek termő gyümölcsfákkal, máig álló kórházakkal és iskolákkal ültették tele a szellemükkel meghódított területeket. A konkolyt nemcsak a szószékről irtották. Kézzel szemelt búzát, változatosan is tiszta gabonát küldtek Lisszabonba és Somogyvárra. Fő harcuk az volt, hogy az eszeveszetten küzdő felek közé vetették magukat, nem fegyverrel, hanem csitító szóval. Az ô találmányuk volt a Treuga Dei.
Isten akaratát a békével azonosították. A mindenki harcát mindenki ellen a mindenki igazságáért való szóértésre akarták átformálni... Nem kemény várakat, hanem csinos templomokat, nem jól markolható fegyvereket, hanem szemgyönyörködtető használati - és művészeti - tárgyakat hagytak maguk után. Annyit, hogy alig sikerült azokat elpusztítani is."
(Cháron ladikján: A múlt őre)
A fentiek ismeretében érthető, hogy az európai eszme tőlünk sem idegen. Egyik megálmodójának, Robert Schumann-nak, az Európai Unió "atyjának" elképzelésében a benedeki gondolat is jelen volt. Mély baráti kapcsolatokat ápolt francia és német bencésekkel, "Európa építőmesterének" szellemiségét beépítette saját Európa-látomásába. Szent Benedek fiai, Európa misszionáriusai és kultúrájának jelentős alakítói egyetemes kereszténységben és közös Európában gondolkodtak és cselekedtek. Ezzel a szabadság felkínálta lehetőséggel és eséllyel továbbra is, sőt - az uniós tagság nyomán kedvezőbbé vált körülményekre építve - megújulva és megújítva kívánunk élni embertársaink javára. Az Európai Uniót nem végső megoldásnak, hanem lehetőségnek és esélynek tekintjük.

Forrás: Európa Tükör (IX. évfolyam 9. szám - 2004. december, 46-52. oldal)