Város a várossal


"Testvérvárosi kapcsolatok elvi és gyakorlati kérdései" címmel 2004. november 4-5. között kétnapos szeminárium zajlott a Terézvárosi Önkormányzat szervezésében. A VI. kerületi önkormányzat azért vállalta magára az esemény megszervezését, mert a kerület képviselője, Dr. Marián Miklós egyben az Európai Önkormányzatok és Régiók Tanácsának (CEMR) tagja, sőt immár egy évtizede ő képviseli Magyarországot abban a munkacsoportban, amely szintén a CEMR keretén belül működik.

Az utóbbi években Európa-szerte megsokszorozódtak azok a kezdeményezések, amelyek a helyi problémák, feladatok megoldásának egyik módját az egymástól ugyan földrajzilag távol eső, kulturálisan, szociálisan azonban hasonló helyzetű települések összefogásában látják. E folyamattal magyarázható az is, hogy 1990 óta a magyar települések testvérvárosi kapcsolatainak száma megháromszorozódott.

A testvérvárosi kapcsolatok mozgalmát röviddel a II. világháború befejezése után hozták létre azért, hogy az egyes országok állampolgárai közelebb kerüljenek egymáshoz, jobban megismerjék egymás hétköznapjait, beszélgethessenek az őket érdeklő témákról, vagy (jobbára az önkormányzatok) közös környezeti, gazdasági, kulturális projektekbe kezdhessenek. A testvérvárosi kapcsolatok fontos eleme az erőteljes személyes részvétel . hozzájárulva ezzel a közös európai állampolgárság fogalmának kiteljesedéséhez.

A testvérvárosi programok létrejöttét az Európai Bizottság is támogatja, e célra minden évben meghatározott összegű pályázati keret áll a települések rendelkezésére. 2002-ben például ez az összeg 12 millió euró volt, amivel a bizottság összesen 2401 pályázatot támogatott, köztük negyvenhét magyar települését.
Pályázni évente 5-6 alkalommal lehet, részben az állampolgárokat közelebb hozó programokkal, részben a partner önkormányzatok szakmai programjaival.

Bővebb információ:
http://www.municipium.hu/partnerkapcsolatok/testvervaros/
http://europa.eu.int/comm/towntwinning/index_en.html

Támogatóink: