A zenekar rövid története


A zenekar rövid története

Az Európai Ifjúsági Jazz Zenekar ötlete 1994-ben született meg a dániai Brande Kulturális Központ (Remisen-Brande) vezetője, Birgit Vinge és egy nemzetközi szaktekintélynek számító jazz művész, Erik Moseholm konzultációi során. A zenekar elődjének tekinthető formáció 1996-ban .A Brandei Nemzetközi Zenei Találkozó Zenekara. (The Brande International Music Workshop Orchestra - BIMWO) elnevezés alatt kezdte meg működését, amely 15 nemzet képviseletében összesen 20 kiválló képességű konzervatóriumi növendéknek nyújtott szakmai továbbképzést és egyben koncertezési lehetőségeket. A két alapító a kezdetektől fogva mind a mai napig tevékeny részese a projektnek, így Erik Moseholm művészeti igazgatóként a szakmai munkát felügyeli, míg Birgit Vinge pénzügyi igazgatóként a finanszírozási kérdésekkel foglalkozik.

A BIMWO 1996-os turnéja Dániát, Németországot, Hollandiát, Belgiumot és Luxemburgot foglalta magában, s a nagy sikerre való tekintettel 1997 januárjában még további két dániai koncerttel ki is egészítették az eredeti programot. A koncertek sikerei pedig Birgit Vinge és Erik Moseholm számára is bizonyítékul szolgáltak a projekt esetleges hosszútávú életképességét illetően, így 1998-ra létrehozták és intézményesítették a tágabb oktatási és promóciós horizontú Swinging Europe kezdeményezést, amelyen belül a BIMWO új néven, Európai Ifjúsági Jazz Zenekarként működött tovább. A zenekar ekkortól már az Európai Parlament támogatását is élvezte, s működéséhez további forrásokat is biztosítani tudott.

A Swinging Europe kezdeményezés az eredeti tervek szerint az 1998 és 2003 közötti hatéves időszakra lett előirányozva, ugyanakkor egyértelmű sikereinek és szakmai hozadékainak köszönhetően további működése is lehetővé vált. Szintén komoly lehetőségeket rejt magában az a tény is, hogy 2005-től a zenekar irányításában és menedzselésében komoly szerepet vállal az Európai Műsorszorók Uniója (European Broadcasting Union - EBU). Az együttműködés eredményeként a zenekar új neve EBU Európai Ifjúsági Jazz Zenekar (EBU-EJYO).

Támogatóink: