Swinging Europe - az Európai Ifjúsági Jazz Zenekar


Swinging Europe - az Európai Ifjúsági Jazz Zenekar

Az Európai Ifjúsági Jazz Zenekar (European Jazz Youth Orchestra - EJYO) hivatalosan 1998-tól kezdve működik, s alapítóinak mindenek előtt az európai jazzkultúra fejlesztése, magas szintű oktatási lehetőségek biztosítása és a műfaj gazdag és sokszínű hagyományainak minél szélesebb körű megismertetése volt a célja. A .Swinging Europe. elnevezésű átfogó oktatási és promóciós kezdeményezés részeként a zenekar 30 éves kor alatti, komoly tehetséggel és szakmai tudással rendelkező jazz zenészeknek nyújt további fejlődési lehetőséget és nemzetközi szintű megmérettetést. A zenei kiteljesedés és a tapasztalatszerzés mellett az EJYO remek kiugrási esélyként is szolgál tagjai számára, hiszen az Európa számos országát felölelő turnék során karrierjük szempontjából rendkívül értékes szakmai és művészeti kapcsolatokat építhetnek ki. Nagy hangsúlyt kap tehát az egyén fejlődése, ugyanakkor a zenekar a műfaj szerteágazó hagyományainak feltérképezésében és új életre keltésében is jelentős szerepet játszik.

Az EJYO vezetésével évről évre új művészt bíznak meg, aki a Swinging Europe Művészeti Tanácsával (Artistic Advisory Board) és az Európai Műsorszórók Uniójának (European Broadcasting Union - EBU ) jazz producereivek egyetértésben állítja össze a zenekart, ezáltal meghatározva annak méretét és kiválasztva a résztvevő tagokat. A "big band" általában 20-22 zenészből áll össze, de az is előfordul, hogy ennél kevesebb tag nyer felvételt, így a 2005-ös formáció Vic Vogel kanadai-magyar származású zenekarvezető mellett 16 tagot számlál. Az adott évben meghatározott összeállításban a zenekar egy körülbelül egy hónapos aktív időszakot tölt együtt, amely állandó próbákból és egy kiterjedt zenekari turnéból áll, s ezalatt a résztvevők felmerülő költségeik fedezésére uniós ösztöndíjakra is számíthatnak. Zenekari tagként minden résztvevő csak egy szezont tölthet el, ez a viszonylag rövid időszak mégis rengeteg esetben meghatározó hatással lehet a későbbi zenei karrierre.

Az EJYO repertoárjába minden évben új szerzemények kerülnek be, amelyeket a jazz műfaj legkiválóbb európai művészei kifejezetten erre a célra komponálnak. A menedzsment áldozatos munkájának köszönhetően a zenekar rengeteg médiaszerepléssel és zenei felvétellel büszkélkedhet, s Európán kívül is szívesen látott vendégnek számít. A 2005-ös évtől kezdve pedig az EBU-val megvalósuló szoros együttműködés eredményeként a zenekari promóció még hatékonyabban működhet, ezáltal a további hangzóanyag felvételek és médiaszereplések is garantáltak.

Az Európai Ifjúsági Jazz Zenekar méltán nevezhető a legkiterjedtebb európai jazz projektnek, hiszen az elmúlt hét év során összesen 45 ország képviseltette magát a zenészek soraiban vagy a koncertek helyszínei között. A közép- és kelet-európai jelenlét mind a zenekar összeállításában, mind a koncerthelyszínek kiválasztásában kulcsfontosságú, s emellett egyre hangsúlyosabb célkitűzéssé válik a női tagok arányának növelése is.

Az Európai Ifjúsági Jazz Zenekarral kapcsolatos további témakörök:

Forrás és bővebb információk:

A Swinging Europe és egyben az Európai Ifjúsági Jazz Zenekar hivatalos honlapja:
http://www.swinging-europe.com

A zenekar működését uniós szempontok alapján értékelő elemzés:
http://europa.eu.int/comm/culture/eac/sources_info/pdf-word/report_17_org.pdf

Támogatóink: