A zenekar története és működésének alapjai


A zenekar története és működésének alapjai

Az Európai Unió Barokk Zenekarát (korábbi nevén Az Európai Közösségek Barokk Zenekarát) 1985-ben, a Bach, Händel és Scarlatti születésének 300. évfordulóját ünnepi keretbe foglaló Európai Zenei Év során hozták létre. Az eredetileg egy évre tervezett kezdeményezés végül olyan sikeresnek bizonyult, hogy 1986-ban az Európai Parlament politikai támogatását elnyerve az EU (akkoriban még EK) hivatalos oktatási programjaként folytathatta működését. Napjainkra kialakult az EUBO állandónak tekinthető éves munkarendje is, hiszen az áprilisi tagfelvételt követően július és december között folyik a zenekari munka, majd az év végén a régi tagok elhagyják a zenekart és a folyamat újrakezdődik.

Kézzelfogható szakmai hozadékai mellett a zenekar fontos szimbolikus szereppel is bír, hiszen az egyén és a közösség együttes és állandó fejlődésének európai eszményképét teszi elérhetővé és érthetővé. Az elmúlt 20 év koncertjei során ezt az összeurópai üzenetet az EUBO a világ rengeteg pontjára (többek között komoly politikai és katonai válságok helyszíneire is) képes volt eljuttatni, s ezáltal egyfajta kulturális követi missziót is betöltött.

A fenti célok eléréséhez a politikai és szakmai eltökéltség mellett persze szükséges a kívánt anyagi feltételek megléte is, s a zenekar finanszírozása a magán- és közpénzek egyidejű bevonásának példaértékű keveréke. Hivatalos uniós programként az EUBO egyrészről számíthat az EU pénzügyi hozzájárulására, amelyet a költségvetés .európai kulturális értékeket népszerűsítő szervezetek támogatása. című sora tartalmazza. Másrészről pedig a zenekar menedzsmentje stratégiai szponzorok felkutatásával további forrásokat is előteremt, így jelenleg a Microsoft évi 50000 eurós támogatása nyújt pótlólagos anyagi hátteret. Mindezek mellett az EUBO létrehozta saját pénzügyi alapját is, amely EUBO Development Trust néven gyűjt adomány jellegű hozzájárulásokat a zenekar hivatalos pártfogóitól. A pénzügyi alap segítségével a menedzsment általában a hangszerek vásárlásával és javításával, valamint a különféle ösztöndíjak finanszírozásával kapcsolatos kiadásokat képes fedezni.

Az előbbiekben kifejtett több lábon álló pénzügyi háttérre napjainkban egyre komolyabb szükség van, hiszen 2005-ben a zenekarra fordított uniós források mintegy 19 százalékkal csökkennek, s a 2006-os szezonra sincsenek garantálva a jelenlegi működési költségeket fedezni képes központi juttatások. Az EUBO szempontjából a legmegnyugtatóbb megoldás egyértelműen az lenne, ha a 2007-től induló új uniós költségvetési ciklusban már több évre előre tervezhető költségvetéssel rendelkezne, de ez a kérdés stílszerűen megfogalmazva még "a jövő zenéje".

Támogatóink: