Európai Informális Színházi Találkozó


Európai Informális Színházi Találkozó

Az Európai Informális Színházi Találkozó (IETM, Informal European Theatre Meeting) megnevezés egy olyan elsősorban független, hivatalos kötődésekkel nem rendelkező szervezetekből álló európai hálózatot takar, amely 45 ország képviseletében több mint 400 tagot tömörít. Az 1981-ben brüsszeli központtal létrehozott intézmény tagjai között a színházi előadóművészetek területén tevékenykedő magánszemélyek és szervezetek találhatóak, s közös céljuk a nemzetközi együttműködésekből fakadó előnyök kölcsönös kihasználása.

A szervezet tevékenységei közül kiemelhető, hogy tagjai számára konferenciákat és szakmai találkozókat szervez, s emellett különböző nemzetközi projektjeivel a kultúrák közötti együttműködést a gyakorlatban is elősegíti. Az IETM kommunikációs és oktatási funkciókat is ellát, s ezen belül egy interaktív honlapot működtet, elektronikus hírlevelet szerkeszt, szakmai tanácsadó tevékenységet végez és tudományos kiadványokat jelentet meg.

Az IETM támogatói között megtalálható az Európai Unió is, amely a közös költségvetés európai kulturális szervezetek támogatására létrehozott A-3042-es sora alapján 2005-ben 64.800 euróval egészítette ki a szervezet forrásait.

Az IETM hivatalos honlapja:
http://www.ietm.org

Támogatóink: