Európa Nap


Európa Nap

Forrás: europa.eu.int
1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter - Jean Monnet-nak, a francia Tervhivatal elnökének ötlete nyomán - Párizsban tartott sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozta az azóta Schuman-deklarációként híressé vált tervét, s ezzel a tettével tulajdonképpen megalapozta azt az integrációs folyamatot, amely napjainkra az Európai Unió létrejöttéhez vezetett. Az elképzelés lényege a német szén és a francia acél közös kitermelésén alapuló szektorális integráció volt (egy újonnan létrehozott úgynevezett Európai Intézet irányítása alatt), amelynek révén ellenőrizhetővé válik a nehézipar (s így a háborúhoz nélkülözhetetlen fegyvergyártás is); ebben látta Schuman a garanciát arra nézve, hogy többé nem fenyegeti - és nem taszítja harmadik világháborúba - egy agresszor állam újra egész Európát és a világot. Schuman terve nyomán, a francia-német együttműködésre alapozva hozta létre 1951-ben az Európai Szén- és Acélközösséget (vagy Montánuniót) az "alapító hatok"-nak is nevezett Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Olaszország. Később, 1957-ben a hat állam újabb területekre terjesztette ki együttműködését, s ennek nyomán jött létre az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) és az Európai Gazdasági Közösség (EGK), s ezzel az európai integráció alapját képező három közösség létrejött.

Az EK állam- és kormányfői 1985-ben a milánói EU-csúcson elhatározták, hogy az európai jelképek sorába emelik a Shuman-deklaráció nyilvánosságra hozatalának - mint az integráció kezdetének - napját, s minden évben május 9-én ünneplik az úgynevezett Európa-napot, az Európai Unió politikai egységét szimbolizáló jelképet.

Internetes források
Európa-nap (angol nyelvű)
http://europa.eu.int/abc/symbols/9-may/euday_en.htm

A Schuman-deklaráció (angol nyelvű)
http://europa.eu.int/abc/symbols/9-may/decl_en.htm

Az Európa-nap plakátjai (angol nyelvű)
http://europa.eu.int/abc/symbols/9-may/gallery_en.htm

Robert Shumann
http://www.robert-schuman.org/robert-schuman/chronologie2.htm
http://www.spartacus.schoolnet.co.uk/2WWschuman.htm
http://en.wikipedia.org/wiki/Robert_Schuman
http://www.rschuman.hu/

Támogatóink: