Gaston Thorn [2006-12-08]


A kultúra területe jellemzően a tagállamok hatáskörébe tartozik, s az alapszerződések közül a Maastrichti Szerződés 128. cikke említi elsőként. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Közösség ezt megelőzően ne foglalkozott volna az európai kultúrával, annak megőrzésével, s az együttműködés fontosságával. Az Európai Bizottság esetében a biztosok felelősségi területeinek megoszlását tekintve a kulturális együttműködés említése első alkalommal, sorrendben a hetedik Bizottságban történik, ahol a luxemburgi Gaston Thorn bizottsági elnök feladatkörében szerepel a kulturális szektor elnevezés is. Gaston Edmond Thorn (1928. szeptember 3., Luxembourg) iskolás évei alatt csatlakozott a német megszállók elleni ellenálló tevékenységhez, melynek következményeként több hónapot töltött börtönben.

A háború után jogot tanult Montpellier-ben, Lausanne-ban és Párizsban, majd Luxembourg városában praktizált 1959-ig, amikor a liberális Demokrata Pártban megkezdi politikai karrierjét, 1960-ban már a párt elnöke. A hatvanas és hetvenes években több miniszteri tárcáért is felelős, 1968 és 1974 között a külügyi, a közigazgatási, a testnevelési és sportminisztérium irányítója, 1974-től 1979-ig miniszterelnök és külügyminiszter, 1977 és 1979 között a nemzetgazdasági és kisvállalkozási miniszter, 1979-1980-ban pedig a külügyekért, a tengerentúli kereskedelemért és együttműködésért, a gazdaságért és kisvállalkozásokért, valamint az igazságügyért felelős miniszter. 1959 és 1969 között az Európai Parlament képviselője.

1980-ban a tagállamok vezetői Thornt választották az Európai Közösségek Bizottsága (Európai Bizottság) elnökének, a luxemburgi politikus bizottságával együtt kitöltötte ötéves mandátumát, s 1985-ig irányította a testület munkáját. Elnöksége alatt Thornt erélyes és határozott politikusnak tartották, aki szoros és jó kapcsolatot ápolt a francia elnökkel, Valéry Giscard d Estaing-gel, s általában véve is a francia érdekek védelmezője. A Bizottság Thorn elnöksége alatt kiterjesztette hatáskörét a nemzeti kormányokkal és az európai integrációbeli nagy "riválisával", az Európai Parlamenttel szemben is, s ezzel tulajdonképpen megalapozta a következő, Jacques Delors vezette Bizottság sikerét.
1985-ben, főbiztosi mandátuma lejárta után Thorn az üzleti szférába távozott, ahol a legnagyobb luxemburgi médiacégének lett az elnöke, jelenleg pedig a Luxemburgi Nemzetközi Bankot igazgatja. Üzleti karrierjének építése azonban nem akadályozta meg Thornt abban, hogy továbbra is aktív részese maradjon a politikaformálásnak, a Nemzetközi Európai Mozgalom elnöke, tagja a Trilaterális Bizottságnak és a Jean Monnet Bizottságnak. Elnöke volt ezen túl a Liberális Internacionálénak, jelenleg a szervezet tiszteletbeli elnöke.

Gaston Thorn így ír egy munkájában a kultúra szerepéről:

" [...]
A Közösség hosszú távú gazdasági céljai - amint azt a világválság az addigiaknál sokkal sürgetőbben jelezte - nem teljesedhetnek ki, amíg nem foglalják magukba az alábbiakat:

- azon közös alapértékeknek - demokrácia, politikai szabadság, emberi jogok - megőrzése és fejlesztése, amelyet Európa népeinek mindegyike magáénak vall, de érvényességük nem csupán a Közösség határáig terjed;

- Európa kulturális identitásának erősítése - miközben megőrizzük nyitottságunkat a világ többi része felé - a kulturális cserék támogatásával, és a kommunikációs, információs és képzési technikák tökéletes elsajátításával;
[...]"

[Forrás: Thorn, Gaston: European Union or Decline: To be or not to be. Office for Official Publications of the European Communities, Luxembourg, 1984.]

Támogatóink: