Ján Figel [2016-07-13]


Ján Figel (1960. január 20., Vranov nad Toplou) tanulmányait a kassai Műszaki Egyetemen kezdte, 1994-ben az egyesült államokbeli Georgetown Universityn hallgat nemzetközi kapcsolatokat, s még ugyanebben az évben lehetősége nyílik Antwerpenben az UFSIA-n egy szemeszteren át az európai gazdasági integrációt tanulmányozni. Politikai karrierje 1992-ben veszi kezdetét, amikor a Szlovák Nemzeti Tanács (SzNT) külügyi bizottságának tagja lesz 1998-ig. 1993-tól 1998-ig az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében tevékenykedik, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottság alelnöke, és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó albizottság elnöke. 1998 és 2002 között a szlovákiai külügyminisztérium államtitkára, közben az 1998-ban kezdődő EU-csatlakozási tárgyalások idején Szlovákia főtárgyalója. 2002 és 2004 között ismét aktív részese a hazai politikának, a SzNT Külügyi Bizottságának elnöke, emellett tagja az Európai Integrációs Bizottságnak. Közben 2002-2003-ban képviseli Szlovákiát az EU-Szlovákia Parlamenti Bizottságban, s az Alkotmányozó Konventben, 2003-2004-ben pedig a SzNT európai parlamenti megfigyelőcsoportját vezeti. 2004-ben az Európa Tanács gazdasági ügyekkel és a fejlesztéssel foglalkozó bizottságának elnökhelyettese. 2004-től az Európai Bizottság tagja.

Biztossá való kinevezése előtt Figelt is meghallgatta 2004 őszén az Európai Parlament, és a speciális - tulajdonképpeni szakmai - kérdésekre válaszolva a biztosjelölt az oktatás kapcsán elmondta, hogy 2007-re meg kell valósulnia az új, integrált, élethosszig tartó tanulási programnak, amelynek célja, hogy - az élethosszig tartó tanulás segítségével - hozzájáruljon az EU mint fejlett tudásalapú társadalom fejlesztéséhez úgy, hogy közben növelje a társadalmi kohéziót és a foglalkoztatottságot, valamint vegye figyelembe a fenntartható gazdasági fejlődés folyamatait. Az új program célkitűzései között szerepel az, hogy a Comenius programban minden 20 tanulóból legalább egy vegyen részt, az Erasmus programban 2011-ig legalább hárommillió diák vegyen részt, lehetővé váljon 2013-ig minimum 150 000 képzési hely biztosítása a Leonardo da Vinci program keretén belül, valamint 2013-ra legalább 25 000 felnőtt vehessen részt tanulmányúton a Grundtvig program támogatásával.

A diplomák kölcsönös elismeréséről szólva Figel rámutatott, hogy az oklevelek elismerését nagyban aláássa a különböző tagállamok képzési és oktatási rendszerére vonatkozó ismeretek és a bizalom hiánya. Ezen kíván segíteni egy korábbi kezdeményezés, a 2005-től bevezetésre kerülő EuroPass, Figel szerint azonban létre kell hozni a Képzettségek Európai Keretrendszerét, amely azonos fogalomrendszert használ, s közös képzettségnyújtási elveken és minőségbiztosítási szabályokon alapul.

Itt kell megemlíteni az Európai Bizottság által 2004. július 14-én elfogadott javaslatot, amely a programok új generációjára irányul oktatási, ifjúsági, kulturális és audiovizuális területeken. A tervezet a 2007 és 2013 közötti időszakban valósul meg, mely egy újabb lépést jelenthet a lisszaboni célkitűzés eléréséhez, miszerint 2010-re Európa a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává válik.

Támogatóink: