Magyarok az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában [2006-05-02]

Rekordszámú fiatal magyar zenészt válogattak be az Európai Unió Ifjúsági Zenekarába (EUYO - European Union Youth Orchestra). Az EUYO harmadik alkalommal adott lehetőséget magyar fiataloknak, hogy a válogatáson megmutassák tudásukat és bekerülhessenek a zenekar tagjai közé. (KultúrPont)


A zenekar minden évben új összetételben turnézik, egy körutat szerveznek nyáron és egyet a következő év tavaszán. A meghallgatásokra 14-24 év közötti fiatalok jelentkezését várják az Európai Unió tagállamaiból. A zenekarba beválogatott legfeljebb 140 fiatal aztán világhírű karmesterekkel és szólistákkal léphet fel a világ nagy koncerttermeiben.

A 2006/2007-es évadra négy magyar fiatalt vettek fel (Loboczky Balázs - hegedű, Páll Levente - brácsa, Spáth Viktor - trombita, Káli Gábor - zongora, utóbbi meghívás alapján), kilencen pedig tartaléklistára kerültek (Zétényi Tamás - cselló, Dömötör Johanna, Győri Noémi, Varga Mónika - fuvola, Balla Tamás, Farkas Ágnes - oboa, Rumy Balázs - klarinét, Tigyi Judit - kürt, Baráth István - trombita). A tartalékos státusz azt jelenti, hogy ha a felvett tagok közül valaki megbetegszik vagy más okból lemondja a turnét, akkor helyére a meghallgatást vezetők a tartaléklistáról javasolnak hasonló képességű zenészt.

Az EUYO nyári iskoláján egy magyar zenész vehet részt idén (Vanyó Gábor - trombita).

Bővebb információ:

KultúrPont Iroda;
I: www.kulturpont.hu/euyo

Támogatóink: