ProArte konferencián vettünk részt [2011-05-06]

Kattintson a képre a galériához!

A Nemzetközi ProArte Bizottság által szervezett kulturális műhelybeszélgetésen vettünk részt. (KultúrPont)


2011. április 28-án Székely Edit, a KultúrPont Iroda vezetője részt vett a Nemzetközi ProArte Bizottság által szervezett kulturális konferencián, workshopon. A résztvevő felek egy kulturális hálózat létrehozásának tervéről folytattak diskurzust, melynek célja lenne, hogy közelebb hozza az állampolgárokhoz a kultúrát, illetve elérhető közelségbe hozza annak lehetőségét, hogy kulturális projektötletek megvalósuljanak - ez utóbbiban segített a ProArte Díj is, amelynek 2010-es vendégországa Magyarország volt. A hálózatnak az is célja, hogy a Kultúra Programban pályázni kívánók részére szakmai segítséget, teret, lehetőséget nyújtson.


Irodavezetőnk a Hungarofest - KultúrPont Irodát bemutató prezentációban erről is, valamint a többi, EU-elnökség alatti feladatunkról is tájékoztatta a résztvevő szakmai szervezetek jeles képviselőt, kiemelve a Liszt-év jelentőségét, valamint azt, hogy a Hungarofest az elnökség programjainak kormány által megbízott hivatalos szervezője.


A műhelybeszélgetés – annak érdekében, hogy minél több érdekelthez eljusson - élőben követhető volt az interneten az alábbi linkeken:

http://www.ustream.tv/channel/sala-conferenze-anci
http://www.ustream.tv/channel/anci-roma

Bővebb információ:

KultúrPont Iroda; 1082 Budapest Kisfaludy u. 32 - Kovács Imre
E: kovacs@kulturpont.hu
I: kulturpont.hu
T: 0612662837
F: 0612665972

Támogatóink: